Minden nap ajándék!

A mai napból két dolgot emelnék ki, ami megmosolyogtatott illetve valamilyen pozitív töltete volt (nem csak ez a kettő volt ám, csak még dolgom van :-) )

Közel az irodához van egy cipész. Utcafrontról nyíló pici, sötétbarna ajtó, ami mögött egyből egy 4-5 fokos lépcső vezet lefelé. Kinyitod az ajtót és megszólal egy szerintem még magnókazettára rögzített hang (a cipész bácsi hangja egyébként): Jó napot kívánok! Leérsz és mintha 40 évet mennél vissza az időben: igazi 70-es, 80-as évekbeli műhely: Szokol rádió, fa sámfa, ragasztó illat, indigókék köpeny a 70 év körüli bácsin... Milán elég nagy cipő-bakancs fogyasztó, valahogy mindig szétfocizza őket a suliban szünetben vagy délután. A novemberben vásárolt bakancsának a talpa itt-ott elvált már vagy 3 hete, kapott egy újat (meg sem merem nézni közelről, milyen állapotban van...), de gondoltam, megragasztatom az öreg cipésszel, jó lesz még focizni! El is vállalta, mondta, hogy egy óra múlva mehetek érte és mindenképpen menjek dél előtt, különben csak hétfőn jutok hozzá. Kifelé megnéztem a nyitva tartást (miközben az "automata" újra jó napot kívánt az ajtónyitásnál) és valóban, hétfőtől csütörtökig 8-12-ig van nyitva a bácsi. Visszamentem egy óra múlva (kicsit meglepődtem, hogy nem emlékezett rám...), kifizettem a kemény 600 Ft-ot a munkáért, kaptam róla nyugtát is és eljöttem. Elgondolkodtam, hogy valószínűleg nem a megélhetése miatt tartja nyitva a bácsi a mai napig a boltot 4 órát heti négy napban, hanem hogy elfoglalja magát, értelme legyen a napjainak, ne a tévénézés töltse ki az ideje nagy részét, hanem, hasznosnak érezze magát, legyen napirendje... egyébként is egy elég jókedélyű bácsi, remélem, még sokáig hordhatom hozzá Milán javításra szoruló cipőit és vehetek részt ezen az időutazáson!

A másik történet este játszódott le, az ebédlőasztalnál; én a kanapéról, csendes megfigyelőként hallgattam.. Milánnak ugye december 30-án van a születésnapja és olyankor csak a családi bulit szoktuk megtartani, a gyerekest később, amikor már mindenki túl van a bejglin, Szilveszteren, influenzán, stb. Idén február 20-án, jövő pénteken lesz ez a buli és Milán azt kérte, hogy csak pár barátját hívjuk el, viszont ők hadd aludjanak itt, ahogy tavaly is. Lilit meg "pateroljuk el" egy barátnőjéhez, hogy pasis buli legyen. Ok, rendben. Van egy "kemény mag" az osztályban,  és mivel öten vannak, az egyik kedvenc mesém, a Kungfu panda után szabadon "őrjöngő ötösnek" is szoktam hívni őket, plusz van egy "külsős" kisfiú, a barátnőm fia, akit egyébként az ötök is ismernek, összesen így lesznek hatan. Már lebeszéltem a szülőkkel mindent, de azért gondoltam, adjuk meg a módját, pár napja megvettem a meghívókat, de mivel tegnap meg tegnap előtt Milán morcos volt, mert nem kockulhatott, nem írta meg őket... én meg nem fogom helyette, úgyhogy vártam, mi lesz...

Ma este ketten nekiültek Lilivel, Lili volt a mitfárer :-)  Milán valami bődületesen rondán és olvashatatlanul ír (lehet, orvos lesz???) , a helyesírásáról és a hanyagságáról nemrég értekeztem... Együtt kiválogatták, hogy kinek milyen színnel ír Milán, Lili adogatta neki a filcet, a meghívót, a borítékot; bíztatta, hogy szépen írjon, hogy vigyázzon, kiférjen a szöveg, valami tündériek voltak! Néha lopva odanéztem és azt láttam, Milán iszonyatosan koncentrált, ahogy lassan formálta a betűket!! Amikor mindegyikkel végzett, akkor hívtak, hogy nézzem meg, tényleg nagyon szépek lettek, meg is dícsértem Milánt, hogy mennyire ügyes, ha odafigyel, Lilit meg hogy ilyen aranyosan segített neki, bíztatta! Annyira jó - és sajnos elég ritka - őket így látni, hogy igazi jó testvérek módjára segítik és nem gyepálják egymást, biztos azért van ilyen ritkán, mert különben nem tudnám értékelni :-D