Minden nap ajándék!

Ma van - és már nem sokáig - az év utolsó előtti napja, ami egyben a fiam szülestésnapja is... Milán ma lett 9 éves!

Most ültem le reggel óta először (23h10 van) - leszámítva azt a negyed órát, amíg az ebédemet megettem úgy délután 4 óra körül. A napot változó számú - 2 és 8 közötti - gyerek társaságában töltöttem, a nap végére öten maradtak, úgy 20 perce csendesedtek el, egy szobában alszanak mind az öten: ágyban, matracon, hálózsákban. Nem volt tervezett a mai buli, egyszerűen csak így alakult: a barátnőm dolgozott, így az ő két gyereke került hozzánk először, aztán a három unokatesó, akikből a két nagyobb maradt hosszabb ideig, majd Milán legjobb barátja és a nővére jöttek át hozzánk, közben unokatesók és nővér el, így alakult ki a végeredmény. A nap elég nagy része xboxozással telt, de úgy voltam vele, hogy szülinap van, téli szünet, mínusz 10 fok, így hagytam őket nagyjából, csak időnként vittem nekik enni, inni meg rángattam el őket a tv elől. De voltak nagy nerf-csaták is ( ez egy szivacslövő fegyver) és meglepődve hallgattam a konyhából, hogy mennyire jól együtt játszottak, bár két "ellenséges" csapatra oszlottak, komoly stratégiai megbeszélések voltak, minimális konfliktussal, amiket gyorsan lerendeztek egymás között. Rendszerint a fiúk és a lányok külön játszanak mostanában, ez mára is nagyjából jellemző volt; de nagyon jó volt látni, hogy a fiúk is lerendezték egymás közt a nézeteltéréseket és a lányoknál is csak egyszer volt, hogy "összevesztek" 3 percre, majd nagy mosollyal közölték, hogy kibékültek. Mindig is igyekeztem úgy nevelni a gyerekeket, hogy ne én oldjam meg a problémáikat, ne rendezzem le a vitáikat helyettük, hisz a mindennapokban sem lehetek mögöttük folyamatosan... 

Szóval jó kis nap volt, aminek a nagyon nagy részét én a konyhában egyedül töltöttem és volt időm egy csomó mindent átgondolni... Milán lasagne-t kért a szülinapos jogán ebédre, és francia csokoládétortát, ami most a kedvence, az eddigi "Cupi-torta" helyett... Utóbbi a volt férjem családjában nagy kedvenc generációk óta, így én is megtanultam, Milán évek óta ezt kérte a szülinapjára. Elég macerás, hosszan készülő, de tényleg nagyon finom torta, ami állítólag onnan kapta a nevét, hogy minden ujját cuppogva leszopogatja az ember utána :-) A francia csokitorta ezzel szemben egy sütés nélkül, keksz, fehér- és étcsoki (meg egy kis tejszín, tejföl - szóval csupa fatfree alapanyag) felhasználásával készült édesség, így nem is bántam annyira a változtatást. Ezt már tegnap este elkészítettem (a 2014-es utolsó munkanapom után) így mára csak a lasagne maradt. Még reggel elszaladtam bevásárolni a tegnap lemaradt dolgokat, aztán jött a gyereksereg, beszélgettünk, tettem-vettem, úgyhogy délután háromra lett ebéd... majd nekiálltam a holnapi, szintén gyerekes szilveszteri buli előkészületeinek. Csináltam körözöttet, padlizsánkrémet, tojáskrémet meg összeraktam egy nagy adag túrós pogácsa-tésztát, majd holnap délután kisütöm. De a lényeg, hogy mindezen tevékenységek közepette volt időm gondolkodni: Milán születéséről, az azóta eltelt 9 évről, az épp most véget érő évről és persze a jövőről...

2005. december 30-án reggelre óriási hó esett Budapesten! Ezzel akkor szembesültem, mikor fél 6-kor keltett a kórházban a nővérke, hogy ideje készülődni, hisz én leszek aznap az első programozott császáros, fél 8-kor irány a műtő! Kinéztem az ablakon és nem hittem a szememnek: este még semmi nyoma sem volt a havazásnak, reggelre meg vastag hótakaró lepte be a nyóckert, a Baross utcai kórház környékét. Nem is tudom, a fiam közelgő születése, a műtét vagy amiatt aggódtam jobban, hogy Apa beérjen időben a szülésre! Persze minden rendben volt és 9 óra 07 perckor a doki kiemelte a pocakomból Milánt, akiről először Apukám jutott eszembe, annyira hasonított az arckifejezésük! Mivel Lili szűk másfél évvel korábban született ugyanabban a kórházban, ugyanannál az orvosnál, szülésznőnél, így jól ismertek és du. 3 óra körül feljött a szülésznő az intenzívre (ahol elvileg 24 órát kell tölteni a műtét után), hogy felszabadult egy egyágyas kórterem, szeretném-e igénybe venni. Naná!! Így összeszorítottam a fogam, felkeltem, elmentem a mosdóig, rendben szedte magam (ez volt a feltétele, hogy kiengedjék az ember lányát az intenzívről) és 10 órával a műtét után saját lábamon baktattam le az egy emelettel lejjebb lévő gyerekágyas osztályra és vettük birtokba Milánnal a "saját' egyágyas szobánkat! Másnap, Szilveszter napján este elég korán elszenderedtünk, de éjfél előtt 4 perccel Milán felkeltett, így együtt, ébren léptünk át a 2006-os évbe, ahogy ezt azóta is minden évben tesszük :-)

Közhely, de az azóta eltelt 9 év valami iszonyat gyorsasággal repült el és persze rengeteg minden történt közben... és azt is sejtem, hogy a következő 9 még gyorsabban fog! Ma azon gondolkodtam a konyhában, miközben a srácok xbooxztak a nappaliban, a lányok meg zenét hallgattak fent Lili szobájában, hogy egyre inkább elkezdik élni a saját életüket, egyre önállóbbak lesznek, egyre kevesebb "szükségük" lesz rám, egyre fontosabbak lesznek a barátok, barátnők és egyszer csak azon kapom magam, hogy egyedül maradtam...

Ami egyrészt jó, mert mindig is arra törekedtem, hogy önállóságra neveljem őket, hogy ne legyenek elveszve és arra is, hogy ne legyek a rabszolgájuk, ne szolgáljam állandóan ki őket. Ma arról beszélgettünk este a barátnőmmel, aki szintén egyedül neveli a két gyerekét, hogy azzal, hogy részt kell venniük az itthoni dolgokban, hogy nem csinálunk meg helyettük mindent, azzal valószínűleg jót teszünk nekik, még ha időnként morognak is miatta. Amíg kicsik voltak, minden nap rendet raktam a szobájukban, a nappaliban elpakoltam a játékaikat, a ruháikat, mert zavart a kupi. Ma már kevésbé zavar, illetve igyekszem túl- és átlépni rajta. Az esetek nagy részében kivárom, amíg elrakják, amit széthagynak, és megvárom, amíg elkezdi őket zavarni a szennyeskupac a szobájukban. Extrém esetben rájuk ripakodom, hogy na most már pakoljanak el, mert ki kellene takarítani náluk is...

... másrészt pedig rossz, főleg, ha nem köszön be addig az életembe a "nagy Ő", mert akkor tényleg egyedül maradok és a macskán kívül nem lesz kihez szólnom, ami az időnkénti visszanyávogáson kívül azért igencsak egyoldalú kommunikáció... ezen is elmerengtem ma, na de aki próbálta, tudja, hogy nem egyszerű dolog elváltan, két gyerekkel normális (!!!) párt találni és egyre inkább nehéz, - erről egyszer már értekeztem -, ahogy telik az idő és az ember kialakítja a maga kis egyre kerekebb életét, egyedül.

Aztán végiggondoltam ezt az évemet, ami nagyon változatosra sikerült, főleg az év utolsó két hónapjában rengeteg történéssel: elköltöztünk, új munkám van, új kihívásokkal. Nagyon sok új embert ismertem meg ebben az évben, jópáran kikerültek az életemből - bízom benne, hogy egyesek csak ideiglenesen -, vannak dolgok, amiket másképp csinálnék, na de mint tudjuk, ezt nem lehet. De igyekszem az egészet úgy felfogni, hogy minden úgy alakult, ahogy alakulnia kellett, minden okkal történt, mindenki okkal került az utamba, még ha ma ezeket az okokat nem is látom mind tisztán.

Mit kaptam ettől az évtől? Megtanultam elfogadni történéseket, helyzeteket, embereket akkor is, ha nem értem őket. Megtanultam elengedni történéseket, helyzeteket, embereket, ha már nem építenek, vagy csak azért, mert az adott helyzetben nincs helyük az életemben vagy azért, hogy később, más minőségben visszajöhessenek. Tanulom, megismerem magamat és teljesen átértékeltem a helyemet, a létemet a világban, tanulom RENDszerben látni a történéseket és azt is, hogy mindig, mindenen lehet változtatni.

Rengeteg tervem van jövőre; álmok, célok, amikért sokat kell tennem és sokkal tudatosabban, mint ahogy eddig tettem. Nagyon pozitívan állok a jövő év elé, mert azt érzem, hogy az elmúlt egy év sokszor keserves, sokszor fájdalmas történései mind mind közelebb visznek ahhoz, hogy a saját életemet élhessem! Jövőre leszek 42 éves, lezárul egy 7 éves periódus és megnyílik egy újabb, kíváncsian várom, mit hoz...

"Te Új Világ, jóra törekvő,
bár te lennél az a rég várt,
békét hozó, csodás esztendő,
mely az Idők méhében érik
talán már évmilliók óta...
s most a mi Századunk tüzében,
most válik nagy... igaz valóra...
Boldog új évet, emberek!" 

Várnai Zseni