Minden nap ajándék!

Szombaton nagyon különleges napom volt: életemben először (de egészen biztos, hogy nem utoljára!) családállításon voltam...

Sok-sok évvel ezelőtt hallottam először a Hellinger-féle családállításról; még abban az időben, amikor olyan szinten két lábbal álltam a Földön, hogy amit nem láttam, nem volt kézzelfogható vagy nem volt rá racionális magyarázat, az nem is létezett számomra; csak a "való világ" elől menekülő emberek hülyeségeinek egyikeként tartottam számon és kissé lenézően is tudtam róla nyilatkozni (persze mindent tudtam róla, nulla személyes tapasztalattal ...), pedig igazából első perctől vonzott! De annyira féltem attól, hogy mivel kellene farkasszemet néznem, hogy inkább visszadugtam a fejem a már megszokott, bár baromi kényelmetlen homokba, még pár évre.

Aztán szépen lassan kezdett megrepedezni a sziklaszilárdnak hitt világrendem... egyre több megmagyarázhatatlan dolog talált be az életembe én meg először bepánikoltam, hogy na de mi lesz az addigi harmincegynéhány évem "hitével" , aztán elkezdtem őket beengedni az életembe. Az első igazi ilyen élményem kb. 4 évvel ezelőtt volt, amikor is sok éves belső harc után elmentem egy látóhoz, akit a barátnőm - ismerve a szívem és az agyam közti vívódást - úgy ajánlott, hogy figyu, ha még mindig érdekel, akkor csakis ehhez a nőhöz menj, most! Mentem... persze igen szkeptikusan, de még annál is nagyobb kíváncsisággal! És amikor a látó, miután a születési dátumom és a nevem alapján komplett jellemrajzot adott rólam, belenézett a tenyerembe és felmondta a múltamat, megadtam magam. Pár tucat ezoterikus (itt most sokakat kiráz a hideg, sajnos a köztudatban eléggé félreértett, sokszor pejoratív tartalmú ez a kifejezés, köszönhetően többek között a tévés jóslásnak és a bulvárlapok horoszkópjainak...) könyvet olvastam, filmet néztem az elmúlt években és Angi, a kineziológus több, családállítással kapcsolatos írást adott a kezembe az utóbbi hónapokban, sőt ő ajánlotta Váradi Andit, mint a legkiválóbb magyar ... (percek óta keresem a megfelelő kifejezést... szakembert?, terapeutát?, segítőt?) ... Maradjunk abban, hogy Andit egy találkozás után receptre íratnám mindenkinek gyógyszer helyett :-) 

Rákerestem Andira Facebookon (hol, máshol? :-) ) és egyből megjelent egy általa létrehozott esemény: családállítás április 19-én, amihez segítőket keresett. El sem olvastam a részleteket, kattintottam a csatlakozás gombra; tudtam, hogy ott kell lennem, ez Anyukám születésnapja... Ma már észreveszem ezeket az apró jeleket, tudom, hogy nincsenek véletlenek, rengeteg lehetőségünk van az életben, csak a legtöbb ember észre sem veszi őket, úgy sétál el mellettük. Beszéltünk Andival telefonon, majd pár nappal az esemény előtt rákérdezett, biztos megyek-e? Alig vártam!!! És közben az is kiderült, hogy állíttatásra is van lehetőségem, egy percet nem haboztam, mert most azt éreztem, hogy igen, már készen állok rá! Előző nap valami megmagyarázhatatlan feszültség volt benne, várakozással teli, de kicsit benne volt az ismeretlentől való félelem is. 

Odaértem reggel, épp a kapucsengő melletti táblát tanulmányoztam, hogy hová is kellene becsöngetnem, - mindezt egy palack vízzel a hónom alatt-, mikor megszólalt mögöttem egy mély férfihang: 24-es. Ránéztem, és tudtam, hogy őt fogom apámnak választani az állítás során, így is lett :-) Utána elmesélte, hogy mennyire hasonló a sorsunk, és neki is óriási segítség volt ez a szerep! Azok a fránya véletlenek!!! ;-) Felmentünk, pont kezdődött: sokan voltunk, de egyből otthonosan éreztem magam, annyira barátságos, szeretetteli hangulata volt az egésznek!! Többen, mint az "apám" is, évek óta járnak oda rendszeresen és mindig kapnak valami újat, valami pluszt, de voltunk bőven újak is. Andi megkérdezte, ki szeretne az első lenni, senki nem jelentkezett... pedig elmondása szerint "tolongás" szokott lenni. Én meg - ha már ott vagyok, minden mindegy alapon - jelentkeztem. Sosem láttam ilyet, történjen, aminek történnie kell, legalább semmi nem befolyásol - futott át az agyamon. Bevallom, azért a kisördög is ott motoszkált... az is bennem volt, hogy na, mivel én nem tudom, hogyan is kell működnie ennek az egész izének, ha kamu, hamar kiderül számomra... Utólag is elnézést Anditól, Angitól ezért a gondolatért, de ez is hozzám tartozik :-)

Kiválasztottam apámat, anyámat, magamat és kezdődött az "előadás"... én meg kapkodtam a fejem... kívülről láttam a családunkat, az általam elfoglalt helyet benne... és döbbenetes volt hallani, hogy ki, hogyan érez! Andi behívott még pár embert és aztán beálltam én is a saját szerepembe...ami azután következett, azt nem tudom leírni... felemelő volt, frenetikus, megmagyarázhatatlan, csodálatos... az elfogadásról, elengedésről, megbocsátásról, terhek visszaadásáról, továbblépésről szólt. 

A következő állításban nem vettem részt és nagyjából még a sajátom hatása alatt álltam (illetve ültem egy párnán, a fal mellett) de az azutániban a férj egy korábbi, le nem zárt kapcsolatát alakítottam, az félelmetes volt! Egy harmadikban voltam ego, egy negyedikben pedig anya, akit a saját apja nem ismert el, mert fiút szeretett volna... én ugye Attilának "készültem"... véletlenek??? Ez volt az egyetlen olyan állítás, amiben az elejétől kezdve szerepeltem és azt kell mondjam, legalább akkora hatással volt rám, ha nem nagyobbal, mint a saját családállításom! Itt az elejétől ÉREZTEM, hogy ahová állítottak az nekem nem jó hely, veszettül bizsergett, húzott a bal lábam, hogy arra kell eltávolodnom. Mikor gyerekként térdeltem a szerepbeli apám előtt, még mielőtt kimondta volna, hogy ő fiút akart, olyan taszítást éreztem, hogy majdnem hanyatt estem!

És a vége, a nap megkoronázása: szellemi anya voltam egy leszületés misztériumban! Egy teljesen új aspektusban éltem át az anyaságot, gyönyörű volt az egész! :-)

 Fáradtan mégis feltöltődve, sok sírás után mégis vidáman jöttem haza, valami teljesen új élménnyel gazdagodva, amitől jobb lettem... nagyon nehéz megfogalmazni, hogy mit éltem át! Félek is tőle, hogy nem tudom átadni az érzéseket és emiatt csak egy üres írás lesz ez a bejegyzés... de ennél többre nem vagyok képes, nem tudom, lehet-e egyáltalán... tiszta szívemből ajánlom mindenkinek, akinek bármilyen problémája van az életével, sőt, annak is, aki úgy érzi, nincs, menjen el legalább egyszer, segítőnek! Mert egy minden racionalitást mellőző, rejtett problémákat feltáró, érzelmekkel teli, sírós, nevetős, szeretetteljes élmény, amivel ráadásul másoknak is rengeteget segítünk! :-)