A mai bejegyzésemben szeretnék kicsit visszautalni egy korábbira, amit valamikor tavaly koranyáron írtam és aminek a címe Szabadság volt... (lehet keresgélni, olvasgatni!! :-) ) Hosszasan boncolgattam ezt a szót, illetve a mögötte lévő jelentéstartalmat, többek között megemlítve a Váci Fegyház és Börtönt (aminek a helyén eredetileg - Mária Terézia rendelkezésére - nemes ifjak nevelőintézete működött). Eszembe nem jutott akkor, hogy valaha bármi közöm lesz ehhez a helyhez azon kívül, hogy gyakran vezet el előtte az utam bringázás közben.
Ma reggel a Váci Rendőrkapitányságon voltam egy fogvatartott kihallgatását tolmácsolni, aki jelenleg a Váci "böri" lakója. Kíváncsiságból vállaltam el a felkérést, még sosem csináltam ilyet és azt kell mondjam, nem volt valami felemelő érzés a zsilipes kapun keresztül felmenni az emeleti irodába, meglátni a bilincsbe vert és száron vezetett rabot... az a típusú ember vagyok, akinek már a rendőr látványától bűntudata támad és a mai nap egyik pozitívuma az volt, hogy rájöttem, a rendőr is ember, a hadnagy, akinek tolmácsoltam baromi jó fej volt, vicces, kedves, szóval emberi. Persze azért fellélegeztem, amikor kijöttem az épületből és becsukódott mögöttem a rács, megpróbáltam elképzelni, milyen lehet, amikor valaki egy büntetés letöltését követően szabadul és hagyja maga mögött a rácsokat. Aztán napközben szóba került egy maratoni tárgyalás során (amiről most nem fogok értekezni, mert annyira hihetetlen volt és sorsszerű és nem is tudom megfogalmazni) Nelson Mandela, aki 27 (!!!) év után szabadult!! Erről megint eszembe jutott a múlt hétvégén körvonalazódott küldetésem, melynek egyik szava ugye a szabadság...
Korábban gyakran használtam a véletlen szót és hittem, hogy vannak véletlenek. Ma már nem hiszek a véletlenekben, biztos vagyok benne, hogy minden mindennel összefügg és minden okkal történik; és erre mostanában MINDEN NAP kapok megerősítéseket.
Na jó, csak írok arról a maratoni tárgyalásról, ami 11-kor kezdődött és gyakorlatilag fél négyig tartott, és aminek minden percét élveztem annak ellenére, hogy agyilag totál leszívott :-) sokszereplős tárgyalás volt, óriási energiákkal... de úgy igazán két emberről szólt, akik között az első pillanattól kezdve valami hihetetlen összhang volt, számtalan sorsbeli párhuzam, akik nem beszélik egymás nyelvét, de szavak nélkül is megértették egymás érzéseit, gondolatait.
Egy idézet jutott róluk, rólunk eszembe, ami az egyik kedvenc idézetem Márai Sándortól:
"Nem hiszek a véletlen találkozásokban. A világ törvénye olyan, ami egyszer elkezdődött, azt be is kell fejezni. Nem valami nagy öröm ez. Semmi sem érkezik idejében, semmit sem ad az élet akkor, amikor felkészültünk rá. Sokáig fáj ez a rendetlenség, ez a késés. Azt hisszük, játszik velünk valaki. De egy napon egyszer észrevesszük, hogy csodálatos rend és rendszer volt mindenben... két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak amikor megértek e találkozásra. Megértek nem éppen szeszélyeikkel vagy hajlamaikkal, hanem belülről, valamilyen kivédhetetlen csillagászati törvény szerint, ahogy az égitestek találkoznak a végtelen térben és időben, hajszálnyi pontossággal, ugyanabban a másodpercben amely az ő másodpercük az évmilliárdok és a tér végtelenségei között."
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.