Minden nap ajándék!

Nnna, nézzük a mai napot! Illetve kezdjük az éjszakával: hosszú pizsama, vastag köntös és két darab paplan alatt töltöttem, ezek mehettek is mind a mosásba, mert csatakosra izzadtam magam reggelre. Ma már sokkal jobban is vagyok, nem lázasodtam be estére sem, viszont a környékbeli kutyák ugatása elbújhat az enyém mögött!!!

Mivel már reggel majd kiszakadt a mellkasom köhögésnél, gondoltam, elmegyek az ügyeletre, mivel az ilyen nyavalyák nekem gyakran mennek a tüdőmre, gondoltam, előzzük meg a tüdőgyuszit. Egész jól voltam délelőtt, úgyhogy először az Újpesti Rendőrkapitányságra ugrottunk be a táskámért, tök jó volt viszontlátni :-) a pénzen kívül minden megvan, még a kiégett villanykörte is; a Labellom hiányzik még belőle, gondolom az a nagy sietségben kieshetett a kis zsebből... Ja, és a LEI nem volt benne :-D Sajnos az úr, aki megtalálta és bevitte személyesen a Rendőrségre nem járult hozzá az adatai kiadásához, így nem tudom neki megköszönni személyesen, mindenesetre nagyon jó érzés, hogy vannak még ilyen emberek, mondjuk hasonló esetben én is ezt tenném.... 

Ügyelet. Igen morcos és kevéssé empatikus, kicsit sem kommunikatív ügyeletes orvos, nála jobban már csak az asszisztensére illettek ezek a jelzők (amit legjobban egy 5 betűs, b-vel kezdődő és ó-ra végződő szóval tudnék érzékletesebben leírni, na de az mégsem illik :-P ). Persze első kérés a TAJ-kártya és a személyi illetve lakcímkártya volt, igen büszkén nyújtottam át őket, hogy nekem vannak ám ilyenek!!! :-D Miután elmondtam a tüneteimet, a doktor meghallgatta a tüdőmet, egy szót sem szólt, belenézett a torkomba, reakció ugyanaz, majd leült kitölteni a papírokat, továbbra is néma csendben. Mikor végzett annyit mondott, hogy vírusfertőzés. Pont. Pár másodperc hallgatás után csak megkérdeztem, hogy mégis, mit ajánl? Köptető, C-vitamin, lázcsillapítás. Megköszöntem, elköszöntem, hazajöttünk és folytatom az önhatalmúlag elkezdett terápiát. 

Ma ismét rakletteztünk, aztán pihi, majd végre elmosogattam, a gyerekek megcsinálták a leckéjüket. Persze ez nem volt zökkenőmentes, ahogy úgy általában a mai napjuk sem: valami front lehetett, mert reggel óta marták egymást mindig valami miatt, én meg próbáltam nem tudomást venni a helyzetről. Amikor valamelyik panasszal élt a másikkal szemben, mondtam nekik, hogy oldják meg és igyekeztem felidézni Vekerdy Tamás szavait, aki azt vallja, hogy a gyerekek konfliktusaiba addig nem kell beavatkozni, amíg vér nem folyik ;-) Végül mindketten épen mentek aludni, én meg arra gondoltam, hogy milyen szerencse, hogy tegnap, amikor végigagonizáltam a napot, tündibündik voltak :-)

A mai nap pozitívuma: úgy tűnik, az influenza elleni harcban én állok nyerésre, túl vagyok a nehezén. Amit sajnálok, hogy ezen a hétvégén kellett volna lefutni a szintfelmérőt, ami a Vivicittára felkészítő 10 hetes, hétfőn kezdetét vevő program első lépése. Ez sajna nem ment és kis esélyt látok rá, hogy a jelenlegi köhögésem mellett kedden el tudjam kezdeni a felkészülést, de talán nem annyira katasztrófa, ha csúszok pár napot. 

Ha valakinek van kedve csatlakozni, holnap éjfélig még megteheti, utána zárják a jelentkezést! Itt nézhettek utána, gyertek minél többen, hajrá!!!!

http://dagadtkocsog.hu/vivicitta-kuldetes-a-tesztfutas/

Most valahogy nem sikerül a linket rendesen beillesztenem, de másoljátok be a keresőbe és érdemes elolvasni, honnan indult a srác! ;-) Van némi pozitív üzenete! 

A tegnapi nap biztos nem fog szerepelni a kedvenceim között... 

Tegnap előtt elkezdett folyni az orrom, de más bajom nem volt, tegnap reggelre meg teljesen jól voltam, megörültem, hogy ennyivel megúsztam! Gyorsan szóltam is mindenkinek, aki a mára tervezett raklett partira hivatalos volt, hogy minden ok, lesz buli, alig vártam, a gyerekekről nem is beszélve.

Délelőtt dolgoztam, mint az őrült, délben le kellett adnom egy anyagot (csak háromnegyed egykor sikerült...) de már délután éreztem, hogy valami nem okés, kezdtek jönni a tipikus influenzás tünetek: rázott a hideg, fájt mindenem, de igyekeztem nem tudomást venni róluk, mert nagyon készültem a mai napra, viszont az is motoszkált a fejemben, hogy lesz több gyerek illetve egy mindenórás kismama, nem lenne jó ötlet őket megfertőzni... de azért csak reménykedtem benne, hogy áááá, nincs semmi bajom csak fáradt vagyok, reggelre kialszom! Úgyhogy korán leléptem, elmentem bevásárolni 12 emberre, majd elkövettem egy végzetes hibát, nem is tudom, hogy lehettem ilyen hülye... Bepakoltam a kocsi csomagtartójába (eltartott egy darabig), majd bedobtam a táskámat az első ülésre és mivel 20 méterre volt a kocsitároló, szépen visszatoltam a kocsit úgy, hogy nem zártam be az autómat... nem volt 20 mp az egész, de mire visszamentem, hűlt helye volt a tatyómnak és sehol senki...

Először is megkerestem a közelben parkoló biztonsági őrt, aki egyből elkezdett sápítozni, hogy "de hát ilyet nem szabad csinálni!", mondom ember, ezt már én is tudom, de ezzel nem jutunk előbbre! Nem volt túl segítőkész, de őszintén szólva nem is számítottam arra, hogy megy egy kört és visszatér a táskámmal meg az eltulajdonító levágott fejével, inkább csak szólni akartam neki, hogy tudjon róla, ólálkodnak a parkolóban. 

Beültem a kocsiba és gyorsan végiggondoltam, mi volt a táskámban: mindhármunk összes papírja, az összes bankkártyám és némi készpénz, na meg az irodai kulcscsomóm, de semmi, a címre utaló jel. Szerencsére a nemrégiben vásárolt szinte vadiúj mobilom a zsebemben volt. Hívtam a bankot és ekkor ért a második sokk: több, mint 15 éve vagyok náluk, de most elgondolkodtam... letiltattam a saját és a vállalkozói bankkártyámat is és mivel mindkettő dombornyomott, ez darabonként 12 ezer forintomba került, amit egyből le is vont a bank, köszi, jól eset így, miután elvitték az értékeim egy részét... De azért voltak olyan jó fejek, hogy közölték, amennyiben teszek rendőrségi feljelentést, a bankkártyák újragyártási költségének a felét elengedik... 

Úgyhogy szépen elbattyogtam a Dunakeszi Rendőrkapitányságra (mostanában előszeretettel járok a Rendőrségre, tolmácsolni azért jobb :-) ) és feljelentést tettem ismeretlen tettes ellen. Nagyon jó fej, fiatal - nem is tudom, milyen rendfokozatú - rendőrrel beszéltem és röpke másfél óra alatt végeztünk is! Őszintén szólva nem bízom benne, hogy előkerül, bár a rendőr szerint gyakran bedobják a táskát egy kukába, miután kivették belőle a pénzt vagy eldobják valami kietlen helyen, ahol jóérzésű kutyasétáltató összeszedi és leadja vagy visszaküldi; hanem azért mentem el, hogy legalább a papírjaink újra kiállítása ne kerüljön egy vagyonba még pluszban, így is sejtem, hogy igen időigényes lesz az összes személyi, lakcímkártya, vezetői engedély, TB-kártya, adókártya és diákigazolvány beszerzése. Na meg azért, hogy ha Murphy törvénye szerint hazafelé belefutok egy közúti ellenőrzésbe, ne büntessenek meg még azért is, mert nincsenek nálam a papírjaim! Azért - hisz fő, a pozitív hozzáállás - várok 4-5 napot, mielőtt kérnék időpontot az okmányirodában, a TB-nél, hátha! :-)

Mire hazaértem a gyerekekkel már nagyon ramatyul voltam, alig volt erőm kipakolni a vásárolt cuccokat, lerogytam a kanapéra, lázmérés: 38,5! Ami rám egyáltalán nem jellemző, nem vagyok lázasodós, viszont már 37,5-nél úgy érzem magam, mint akit napokig vertek... így már egyből érthető volt, hogy miért is érzem magam rosszul meg azt is be kellett látnom, hogy ez mára nem fog elmúlni... úgyhogy fájó szívvel, de lemondtam a mai bulit :-( Gyerekek már tegnap rábeszéltek, hogy azért mi raklettezzünk hármasban, így is lett, az volt a mai ebéd és mivel olyan gyenge vagyok, mint a harmatos libafos - a nap nagy részét a kanapé sarkába gubózva egy paplan alatt töltöm -, a mosogatnivaló szerintem megvár holnapig.

De nézzük, mi volt ebben az egész történetben a pozitívum :-)

Az egyik, hogy valami oknál fogva az elég szép végösszegűre sikeredett bevásárlást készpénzzel fizettem, úgyhogy a tolvajnak max egy kiadósabb mekis vacsorára futotta a pénztárcámban maradt készpénzből. A másik, hogy elképzeltem a tolvaj arcát, amikor megtalálta a napok óta magammal hurcolt kiégett villanykörtét, olyat kellett volna vennem, de tegnap is elfelejtettem. A harmadik: úgyis akartam venni magamnak egy új pénztárcát ;-)

ÉS A LEGNAGYOBB POZITÍVUM: ÉPP ÁTOLVASTAM A BEJEGYZÉST A PUBLIKÁLÁS ELŐTT, MIKOR 2 PERCCEL EZELŐTT CSÖRGÖTT A TELEFONOM! IV. KERÜLETI RENDŐRKAPITÁNYSÁG: ÚJPESTEN MEGTALÁLTÁK A TÁSKÁMAT AZ ÖSSZES IRATUNKKAL, CSAK A PÉNZ TŰNT EL BELŐLE, ILLETVE 115 FORINTOT MÉG HAGYTAK IS BENNE. ARRA LESZEK MÉG KÍVÁNCSI, HOGY A TAVALY NYÁR ÓTA MAGAMMAL HURCOLT 10 VAGY 20 LEI BENNE LESZ-E :-D

KÖSZÖNÖM!!! :-)

Ma a szokásosnál többet közlekedtem gyalog Budapest utcáin dél körül (bankban voltam, postán, DM-ben, ebédet vettem) és arra lettem figyelmes, hogy rengetegen morognak és kritizálnak másokat... az első eset egy fiatal pár volt: a nő tolta a babakocsit, cigivel a kezében, mögötte baktatott apuka egy másfél év körüli kislánnyal a karján. Csak egy pár mondatfoszlányt hallottam a beszélgetésből, de az volt a lényege, hogy "xy, az a szemétláda" (gyerkőnek hadd fejlődjön a szókincse...) és mindezt valami hihetetlen indulattal. 

Pár méterrel arrébb a buszmegállóban két idősebb nő beszélgetett, közösen szidtak egy harmadikat...

Majd a bankban két erősen középkorú férfi a várakozás közben szidta a kormányt, a mai világot és úgy általában az embereket...

Ez kicsit elgondolkodtatott, főleg, miután este vacsora közben Milán is állást foglalt valami olyan ügyben, amiről fogalma nem volt, kategorikusan kijelentve, hogy az adott történetben ki a hülye... nagyon durva, hogy ez már a gyerekekben is kialakul, mert ezt hallják sokszor. Pár kérdéssel, mondattal azért sikerült rávezetni, hogy meg kéne hallgatni a másik felet is és mennyire könnyű mások felett ítélkezni, beszéltünk a szálka és a gerenda kapcsolatáról is.

Remélem, hogy őt még azért lehet formálni és nem hagyni a látókörét beszűkülni, de komolyan sajnálom azt a rengeteg felnőttet, akik a napjuk nagy részét azzal töltik, hogy bűnbakot keresnek a saját nyomorukra, felelősöket a sikertelenségükre, ahelyett, hogy kicsit magukba néznének és elgondolkodnának azon, hogy ŐK mit tesznek vagy nem tesznek, hogy ez ne így legyen.

Lili viszont meglepett ma, amikor az egyik kis barátnőjével kapcsolatban azt mondta, pedig nem is tudta, hogy én min morfondírozom magamban, hogy azt nem szereti benne, hogy sosem mosolyog és mindig mindenért mást hibáztat. Persze időnként Lili is beleesik ebbe a hibába, hogy ne tenné, még velem is megesik, de azért jó volt hallani, hogy ő ezt nem tartja normális dolognak.

Milán ma megint kiverte nálam a biztosítékot, újabb tollbamondás egyes... úgyhogy a napi fél óra telefonozást/xboxozást bizonytalan időre lecseréltük másolásra és tollbamondásra... nem vagyok a büntetés híve, de ezt a mértékű nemtörődömséget azért nem hagyom szó nélkül. A következő megint ötös lesz gondolom, mert majd odafigyel, utána megint le sem izéli... (hogy szalonképes maradjak :-) ) Lili rengeteget komolyodott tavaly óta, nagyon sokat változott a hozzáállása a tanuláshoz, úgyhogy remélem, Milán is ezt a tendenciát követi és csak ezt az évet kell még így kihúznunk! Persze lehet, naív vagyok és abban is biztos vagyok, hogy lesz olyan időszak is, amikor visszasírom majd ezeket a problémákat! ;-)

És a mai nap ajándékát egy hosszú e-mail formájában kaptam egy nagyon kedves régi ismerőstől, kollégától; akivel szintén pár éve megszakadt a kapcsolat, de remélem, most felelevenedik és mivel ő időközben Barcelonába költözött, hátha még meg is látogatjuk, úgyis régen szeretnék oda eljutni ;-)

Nnnna, nálam ma a nyugis vasárnap reggel az délután háromig tartott, ugyanis addig pizsiben leledzettem! Azért nem lustálkodással telt az egész nap, de tény, hogy fél tízkor keltem ki az ágyból, eszméletlen jól esett nem órára kelni és nem rohanni sehová reggel! Tegnap elfelejtettem írni, hogy meglepődve tapasztaltam magamon, hogy szinte alig van izomlázam és a két lehetséges verzió közül - mármint hogy "húúú, de edzett vagyok" (ugyan mitől lennék az???) illetve a "nem jól csináltam a gyakorlatokat és ezért nem dolgoztak rendesen az izmaim" - az előbbit preferáltam volna. Ma reggelre beütött az izomláz, alig tudtam felkelni, de délutánra egész jól bejáratódtam, most meg már alig várom a kedd reggelt, hogy megint mehessek! 

Na szóval kényelmesen megittam egy nagy tejeskávét, később ettem némi ananászt és nekiálltam dolgozni, volt egy kis fordítanivalóm (amivel végül most végeztem), meg ezerrel készítem elő a dél-afrikai projektet, úgyhogy nincs unalom! Persze közben ment a mosógép is, kettő felé összedobtam egy tízperces ebédet: zöldborsós omlett volt a menü, amikor nincsenek velem a gyerekek hétvégén, nem vagyok hajlandó több időt tölteni a konyhában.

Aztán elkészültem, beugrottam egy fél órára egy ismerőshöz, majd mentem a gyerekekért és elvittem őket a tegnap felfedezett Cat Caféba. Nem mondtam meg nekik, hová megyünk, pedig mindenféle módszerrel próbálták kiszedni belőlem, csak akkor esett le nekik, amikor leparkoltam a hely előtt és meglátták a feliratot! Nagyon tetszett nekik, majdnem az összes macskát láttuk, simogattuk, ittunk forró csokit, limonádét, ettünk paninit, majd hazajöttünk és kezdődött a szokásos esti szeánsz: fürdés, alvás... holnap újabb hét és döbbenet, de ma már február van, eltelt egy hónap az évből!!!

A tél amúgy nem tartozik a kedvenc évszakaim közé, sőt, a legkevésbé szeretem. Nem is a hideg miatt, hanem a sok szürke nap, a korán sötétedés, a napfény hiánya miatt. Ma majdnem délután 5 óra volt, amikor elkezdett sötétedni, ez is annyira jó, minden nap egy picivel később jön és aztán csak azt vesszük észre, hogy este kilenc és még világos van!! A februárban meg az a jó, hogy rövid, utána már március jön, ami már egyértelműen tavasz meg a szülinapom, amit mindig várok, annak ellenére, hogy egyre több gyertya ég a tortán...

Ma egy olyan helyre jutottam el, ahová már nagyon régen készültem: a Cat Caféba, ami egy kávézó-teázó-cukrászda a Révay utcában és ahol 12 macsek jár-kel szabadon a vendégek között, szóval maga a Paradicsom :-)

Van 4-5 óriási Main coon, egy gyönyörű acélszürke oroszkék vagy brit rövidszőrű, egy-két hagyományos cirmos, egy tricolor és kedvencem Pongó, aki fekete-fehér foltos és az orra hegye fekete:-) Jó ideje követem már őket Facebookon, ma végre láttam, simogattam őket élőben is!

Egy nagyon régen nem látott volt kolléganővel találkoztam, és majd' 6 (!!!) órát beszélgettünk végig, nagyon jó volt, mindketten átmentünk pár dolgon az elmúlt évek során és mindketten az önismeret útját járjuk; sokkal több közös vonás, gondolat van bennünk, mint amit az együtt töltött évek alatt gondoltunk... persze mindketten sokat változtunk azóta és nagyon érdekes volt, hogy annakidején hogyan láttuk a másikat, mit gondoltunk egymásról... szeretem az ilyen találkozásokat!

Készítettem pár képet a macsekokról, de nem lettek túl jók, talán ez az egyik legjobb: SuperCat!!

Az ott töltött néhány óra során volt olyan macsek, aki ugyanabban a kosárban aludt végig, volt olyan, amelyik a hat órából ötöt (a képen lévő, Pötyi) és voltak olyanok is, akik időnként megjelentek az asztalon, komótosan átsétáltak rajta és a radiátorra telepedve nézelődtek ki az utcára. Rengeteg ember fordult meg a délután folyamán a kávézóban, sok volt a külföldi, franciák, oroszok, kedves, közvetlen volt a kiszolgálás, úgyhogy azt hiszem, holnap miután összeszedtem a gyerekeket az Apukájuknál, beugrunk egy forró csokira, szerintem ők is imádni fogják! ;-)

A mai napot egy szóval tudnám jellemezni: tökéletes :-)

A reggel ugyan egy kis malőrrel indult, majdnem elkéstünk a suliból, ugyanis annyira csúszott a garázsfelhajtó, hogy nem tudtam feltolatni... el kellett lapátolni az éjszaka folyamán latyakosra olvadt havat és ezzel nem számoltam előre, de végül minden megoldódott, csak kicsit gyorsabban kellett a gyerkőknek szedni a lábukat a sulinál.

Utána elmentem végre body artra és nem bántam meg, nagyon-nagyon jó volt, a jó hír, hogy kevésbé vagyok berozsdásodva, mint gondoltam, meg is lettem dícsérve, hogy azért az a másfél év jóga nem múlt el nyomtalanul :-) Nagyon jó kis társaság volt, jókat nevetgéltünk, a végére azért elfáradtam rendesen és kicsit tartok tőle, hogy reggel minden porcikám fájni fog, de tervezek egy futást holnapra, az majd helyreteszi az eltunyult izomzatomat :-) és kedden reggel  ott a helyem újra!!

Bementem az irodába, és útközben jött egy e-mail, amitől még szélesebbre húzódott a már amúgy is fülig érő szám: egy könyvkiadótól kaptam, akiket pár hónappal ezelőtt kerestem meg - sok másik mellett - azzal, hogy szeretnék kortárs francia regényeket fordítani. Most válaszoltak és kérték, hogy küldjek pár számomra szimpatikus írót, címet, rövid műleírást és amennyiben érdekesnek találják, akkor hajrá, mehet a fordítás!

Valahogy azt érzem, tapasztalom, hogy rengeteg dolog most érik be, amiket hónapokkal ezelőtt kezdtem el és - nem akarom elkiabálni - de minden a lehető legjobb irányba halad, én időnként csak kapkodom a fejem és hálás vagyok :-)

A nap meglepetése pedig egy meglepi szülinapi köszöntés volt este: egy a főnököm által megismert üzletember ünnepli hétfőn a szülinapját és a párjával, munkatársakkal egy kis összejövetelt szerveztünk neki: volt nagy meglepi, nagyon jó kis társaság, szeretek velük lenni, igazán inspiráló csapat, lelkes, jókedvű, célokkal rendelkező és azokért tevő emberkékkel :-)

Ez a nap sem telt unalmasan... mikor jöttem haza a már kiürült városból, hatalmas pelyhekben esett a hó, itthon Marcipán várt kissé szemrehányó nyávogással, hogy mi ez a késői hazajövetel, azóta már persze megbékélt és itt dorombol mellettem a kanapén, gyerekek az Apukájuknál; nyugis, de azért tevékeny hétvégének nézek elébe és holnap ugyan kelnem kell viszonylag korán, de vasárnap addig fogok aludni, amíg ki nem dob az ágy!! 

Fél órája ülök itt a megnyitott üres bejegyzés előtt... Amikor jöttem ma hazafelé harminccal, miután lejöttem az M2-ről, már azt tervezgettem, hogy miről fogok ma írni... jó kis nap volt a mai is, nyugis, de mégis tevékeny, végre eljutottam fodrászhoz és azon is csak nevettem magamban, hogy ki az, aki szakadó hóban, hajadonfőtt megy fodrászhoz??? Bizony, én! ;-) 

Hazajöttünk a gyerekekkel, miután az edzés után csatakosra hógolyózták magukat, itthon a kertben még hóembert építettek; átugrottak barátok a szomszédból, ment a bandázás, aztán előjött belőlem a rabszolgahajcsár-anya (hogy utálom időnkénet ezeket a szerepeket!), hisz holnap még suli és ahogy közeledik a hétvége, egyre fáradtabbak, egyre nehezebben kelnek reggelenként, egyre több jóreggeltpuszi és hátsimi kell hozzá :-) 

Szóval elmentek aludni, eltüntettem a csatateret a konyhában és leültem, hogy akkor írok, meg kicsit még fordítok is, na de még gyereknevelési tanácsokat cseréltem telefonon a barátnőmmel meg ránéztem a Facebookra... és itt bukkantam rá egy posztra, amit szeretnék megosztani mindenkivel, aki olvassa a bejegyzéseimet, hallgassátok végig, megéri!

Ma megint többen megleptek azzal, hogy elmondták, olvassák a bejegyzéseimet, tetszik nekik, értékes gondolatokat találnak bennük; ismét nagyon jól esett és azt érzem, hogy ez a tevékenység kezd valamiféle szolgálat jelleget felvenni... azért kezdtem el blogot írni, hogy a történeteimmel segítsek a hasonló helyzetben lévő embereknek, hogy lássák, nem reménytelen negyven felett, egyedül nevelve a gyerekeket, egy súlyos betegség után teljes életet élni! Hogy tényleg minden fejben dől el és elhatározás (na meg cselekvés!) kérdése! És igen, meg lehet látni még az elsőre rossznak tűnő dolgokban is a jót!

... erre jön ez a rádióriport, amihez nem is tudom, mit fűzzek hozzá... egy olyan emberről szól, akinek a sorsával azt hiszem, első hallásra nem sokan cserélnénk szívesen és aki mégis valami hihetetlen derűvel, hittel és lelki békével ÉLI az életét; hálás vagyok a Sorsnak, hogy megismerhettem, hogy az utamba sodorta a "véletlen" :-)

http://radioorient.hu/adasok/2015-01-27_medgyesi_janos

PS: gondolatban megveregetem a vállam, hogy ígéretemhez híven, minden nap írok és eljutottam oda, hogy már várom, mikor ülhetek le este a gép elé... úgyhogy jöhet a következő "fogadalom". Amit egy vallomással kezdek... nagyon eltunyultam nyár óta, rendesen ellustultam és persze ennek törvényszerűen látható eredményei is vannak: a mérleg mutatója átlépte az általam meghúzott lélektani határt (amit legjobban utálok az az, hogy ilyenkor elkezd szalonnás lenni a hátam... az azt jelenti, hogy a melltartó felett kezd kidudorodni a bőr alatti zsírréteg, hétköznapi nevén a háj....brrrrrrr) ; arról nem is beszélve, hogy rengeteget ülök (a kocsiban, az irodában, tárgyalásokon), úgyhogy sajnos elkezdett fájni a hátam (amit ugye kicsit meg van fémileg támogatva...) és nem szeretnék újra Szöllősi doktor kése alá feküdni, úgyhogy nincs mese, tennem kell valamit!

Tehát holnap reggel elmegyek Body Artra, amire már elég rég készülök, csak eddig a kifogásból volt több... gyanítom, hogy ez lesz a holnapi bejegyzésem témája ;-)

Ma nagyon rövid leszek, mert van az úgy, hogy a Duracell-nyusziban is lemerülnek az elemek...

A nap legpozitívabb pillanat az volt, amikor elbúcsúztam a a főnökömtől a reptéren!!! Persze ez nem volt ennyire egyszerű, sőt, voltak pillanatok, amikor úgy nézett ki, hogy nem is utazik, de most nincs energiám leírni, leeresztettem, mint a lufi :-)

Majd holnap igyekszem pótolni és kicsit lazább napokat tartani: pl. holnap délután elmegyek végre fodrászhoz, péntek reggel meg Body Art-ra, amit már jó ideje készülök kipróbálni, mert kezdenek berozsdásodni a csavarok a hátamban... :-P

Ez a kis nyúlfarknyi bejegyzés fért bele a mai napba, mindenkinek szép estét és jó pihenést, mindjárt takarodót fújok  a gyerekeknek és én is nyugovóra térek :-)

Kénytelen vagyok nyilvánosan megkövetni a fiamat (ha már megosztottam a nyilvánossággal a tegnapi, vele kapcsolatos dilemmámat), ugyanis szinte tökéletesre tudta a verset, egy névelőt hagyott ki valahol. Reggel indulás előtt 5 perccel kétszer elolvasta, egyszer elmondta a kocsiban és ötösre felelt belőle a büdös kölyök, nem fogadtam volna nagyobb összegben rá...

Így a részemről tervezett kiselőadás elmaradt, vagyis csak a témája változott: a hozzáállásról szólt. Csak úgy lazán, bölcsbaglyosan adtam elő. Hogy ha "picit" változtatna a hozzáállásán, mennyivel jobb lenne mindenkinek! Hümmögött párat, amit úgy értelmeztem, hogy tudomásul vette, aztán ment minden a megszokott kerékvágásban, vacsi, fürdés, közben meséltek a napjukról, én is. Olyan aranyosak, egyre gyakrabban előfordul, hogy leülünk vacsorázni, és ők kérdezik először, hogy Anya, milyen napod volt? Mit csináltál? Mit ebédeltél?

Szóval (majdnem) békében lezajlott az este, mikor is Milánnak lefekvés előtt eszébe jutott, hogy jaaaa, mégiscsak van leckéje angolból... úgyhogy akkor álltunk neki a két feladatnak, amit persze alapból nem értett, különben sem tanulták még ezt, stb... (khmmmm... hozzáállás, ugye) de aztán csak megcsinálta, alig hullott ki pár tincs a hajamból :-)

Ma amúgy megint nagyon pörgős nap volt, bár egy jó részét a Szent Imre kórházban töltöttem a főnökömmel egy nagyon jó fej kardiológusnál... lassan kezdek belejönni az orvosi nyelvbe, baromira nem könnyű egy másfél órás vizsgálatot tolmácsolni, meg is nézem, van- e valami ilyen irányú szaknyelvi képzés, rég ültem iskolapadban :-D Ha már a hajhullást emlegettem az előbb, nem az volt az egyetlen momentuma a napnak, amikor hullott a hajam: holnap délután utazik el a főnököm Dél-Afrikába és még ma délután nem tudtuk, hogy megkapja-e a vízumot vagy sem... de végül holnap reggel megyünk érte! "Vicces" vagy inkább fura, hogy neki, kameruni állampolgárként vízum kell a Dél-afrikai Köztársaságba, nekem európaiként pedig nem... Minden állat egyenlő, de egyesek egyenlőbbek a többinél... na lehet, nem szó szerint idéztem Orwell-től, de a lényeg ez...

Mit is emelnék ki a mai napból, mint pozitívumot? Sikerült kiállnom az Erzsébet téri mélygarázsból padkázás nélkül :-D 

Tegnap ugye írtam a verstanulásról, amit Milánnak keddre, azaz holnapra kell (ett volna) abszolválni... Mostanában a az általam szükségesnek ítéltnél bőven lazábban áll a dolgokhoz, és ebben a tanulásnak igencsak előkelő helye van.

Kb. egy hete adták fel a suliban az 5 versszakos megtanulandó verset, tegnap állt neki és két versszakot úgy-ahogy megtanult, mondván, hogy majd ma hármat... persze én hiába mondtam szombaton, hogy jó lenne elkezdeni, egyik fülén be, a másikon ki... 

Ma délelőtt csak az első három órájuk volt megtartva a suliban valami kollektív értekezlet miatt, így 11-kor elhoztam a gyerekeket a barátnőm két gyerekével együtt, elbandáztak egy darabid, aztán délután be kellett mennem Pestre egy tárgyalást tolmácsoni, és mivel nem tudtam, mennyi időt fog igénybe venni, vittem a gyerekeket magammal. Na ekkor kellett volna berakni a kocsiba a tanulnivalót, de ez csak útközben jutott eszembe... odafelé viszont Lili jó kis játékot talált ki: ő mondott angolul egy szót, én megmondtam a francia megfelelőjét, Milán meg a magyar jelentését. A tárgyalás maratonira sikeredett, elég későn értünk haza, engem a három órás koncentráció kissé leszedált, így kétszer szóltam, hogy itt lenne az ideje előszedni a verset, de nem... Nnna, gondoltam, ha neki nem fontos, akkor nekem sem...

Már többször megemlítettem, hogy igyekszem (sokak szerint túl) liberálisan nevelni a gyerekeket, nem megoldani a konfliktusaikat, nem megcsinálni a dolgokat helyettük... nem vagyok az a nagyon követelős szülő, nem hajtom őket ostorral és ugyan kissé morogva, de simán aláírom a rosszabb jegyeket is... most nem kezdem el kifejteni a véleményemet az oktatási rendszerről, de időnként több haszontalan dolgot tanulnak, mint hasznosat... (ezt persze azért nekik nem mondom, csak adnám alájuk a lovat). Ma arra jutottam a dilemmám végén (nyaggassam a verssel vagy hagyjam), hogy én nem leszek rabszolgahajcsár és nem fogom az amúgy is elég magas követelményrendszert még fokozni, meg nem akarom minden mozdulatukat ellenőrizni és állandóan rágni a fülüket! Rendben, ha ő így döntött, akkor tapasztalja meg a saját bőrén a döntésének a következményeit... úgyhogy nem szekáltam, hagytam és lefekvésnél ő mondta, hogy majd reggel (!!!) megtanulja a hiányzó három versszakot... erre sem mondam semmit, kíváncsi vagyok, reggel eszébe jut-e? Mondjuk ahogy Milánt ismerem, olyan kómás lesz, hogy szinte kizárt, hogy ezt megtegye... de semmi gond, ha egyest kap rá, azt is alá fogom írni, egy kiselőadás keretében a szabad akaratról meg a jogai és a kötelezettségei közti arányosságról. Persze nem ebben a stílusban... de szeretném, ha lassan elkezdené megérteni, hogy nem nekem és miattam tanul, hogy igenis vannak az embernek olyan kötelezettségei (később is) aminek nem szívesen tesz eleget... de az, hogy mindehhez hogy áll hozzá, az csak rajta múlik. Lehet tenni rá magasról, csak számoljon a következményekkel. Hát ezen morfondíroztam ma este :-)

A nap pozitívuma pedig délelőtt ért, amikor baktattam a suli bejárata felé. Mivel mostanában elég ritkán megyek a gyerekekért én a suliba, vagy legalábbis nem ügyeletbe, nagyon kevés szülővel találkozom. Ma egy rég nem látott anyukával futottunk össze, ő a járda egyik oldalán, én a másikon, integettünk egymásnak, majd visszafordulva odakiáltott nagy mosollyal, hogy "imádlak olvasni!" :-)